Úgy érzem, mintha az lenne minden vágyad és arra várnál mindig, hogy ugyan mikor jön el a pillanat, amikor elő állhatsz azzal, hogy ne beszéljünk többet. Ez ismét sikerült. Gratulálok. Nem értem miért nem lehet normálisan megbeszélni a dolgokat. Ha annyira össze akarnál jönni velem újra, mint amennyire beállítod, talán nem így álltál volna hozzá a dolgokhoz. Bíztál bennem... most is bízhatsz. Csak te azt hiszed, ha már nem akarok veled járni, akkor már az se érdekeljen, hogy mi van veled. De érdekel, mert attól én még szeretlek, mint barátot és jó hogy szólok érte, ha olyat csinálsz amit nem kéne. De majd egyszer talán rájössz. Hiába mondtam el rengetegszer... Most már akármennyire is érdekel, inkább már nem mondok semmit. Élj a magad kis világában, amiről te magad is tudod, hogy nem a legmegfelelőbb- és tehetnél ellene de nem!. 



Egyáltalán nem ez volt a célom mert úgy gondoltam lehetünk jóba. És igen ezt szeretném, hogy ne befolyásoljon se téged se engem. Mert most haragudhatsz rám meg akármi. Egyrészt várhattad. Másrészt pedig...szeretlek. És semmivel se jobban nem fogom lenyelni azt h te folyton iszol meg füvezel meg cigizel... sajnálom.