Blogról.

A blogban *al van jelölve a saját szöveg, és sok kép van, amit én csináltam, én vagyok rajta.
Remélem tetszik =)

2011. március 1., kedd

Dance


5 éve hogy táncolok, abban a táncsuliban ahol megtaláltam a helyem, és ahova igazán szeretek járni... Előtte is táncoltam, csak akkor a sulis táncokra jártam be. A tánc az, amit nagyon szeretek csinálni akárhol, és akármikor. Idén már versenyre is vittek minket, aminek elképesztően megörültünk a csapattal. A tánciskolából rajtunk kívül még 3 csoportot vittek Budapestre versenyezni. Mind a 4-en értünk el helyezést, ebből 3 arany , és 1 bronz. Tervezzük h most márciusban is megyünk az új táncunkkal. A legjobb barátaim egy része is a tánccal köthetők össze. Ez által is találtam meg olyan barátokat, akikre mindig számíthatok. Ha mondhatom fél életemet ők töltik ki, pedig ha belegondolok nem is olyan régóta ismerjük egymást, de ez az idő épp elég volt arra, hogy kívül-belül meg ismerjem őket és ők is engem. Van pár osztálytársam, akik még régebben  megjegyezték párszor h én egyfolytában táncolok és ha jól tudom volt, esetleg van, akit zavart vagy csak megjegyezte xd...akár a suliban.akár máshol :) Na és mi van akkor?! A másik énekel, a harmadik meg fészbukozik telón (:P) xd. Igen tényleg. Szeretek táncolni, és mégis miért ne tenném meg iskolában is?!:P Emlékszem még suliban volt egy klippes mozdulat amit mindig gyakorolgattunk a többiekkel, és még nekem állt egyik osztálytársam, mikor nem tudtam megcsinálni, hogy hát de én vagyok a táncos és hát milyen már h nem tudom megcsinálni... Így utólag jót nevetek rajta, de akkor eléggé zavart ez a megjegyzés, pedig nem hiszem, hogy annyira komolyan gondolhatta volna. :) Szeretem a táncot♥... veletek együtt ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése